Pilóta szeretnék lenni, mit kell tennem?
Első dolgod legyen felhívni a szakmai vezetőt, akinek a telefonszámát megtalálod az elérhetőségek között, ő mindenről kimerítő tájékoztatást tud nyújtani, de az általános feltételek az alábbiak:
- orvosi alkalmasság: repülőorvos előtti megjelenést jelent, de nem kell félni, ha jogosítványt kaptál és még sosem lőttél le senkit a Mekiben csak azért, mert nem kaptál reggelit, akkor nagy valószínűséggel repülni is engednek. EKG, vércukor, látás, hallás, családi kórelőzmények, stb., semmi vészes. Fontos, hogy színtévesztéssel is vitorlázhatsz, csupán néhány furcsa korlátozást kell elviselned, mely semmiféle kellemetlenséggel nem fog járni számodra. Jelen sorok írója vörös-zöld színtévesztő, de gond nélkül megkapta az alkalmasságit és azóta sem fordult vele elő, hogy a reptér zöld füve helyett egy piros pipacsmezőben kötött volna ki. A vizsgálat díja és a hatósági illeték jelenleg 22.500 forint körül van.
- 16. életév betöltése, de 18 éves kor alatt is szükséges szülői beleegyezés a repkedésbe,
- Az első egyedül repüléshez SPL megszerzése, erről a tanfolyam elején bővebb felvilágosítást fogsz kapni.
- Csapatszellem és szabadidő (erről kicsit lejjebb olvashatsz)
Amit elöljáróban érdemes tudnod, hogy az elméleti oktatás a belvárosi klubhelyiségünk sokat látott falai között zajlik, témái:
- aerodinamika,
- szerkezettan,
- műszertan,
- szabályzatok,
- gyakorlati repülés elmélete.
Az elméleti képzést házi vizsga zárja, de nem kell félni sem a tananyagtól, sem a számadástól, hiszen nem akadémiai szinten kell elsajátítani az anyagot (úgy mi sem tudjuk).
Aprócska technikai jellegű információ, hogy az elméleti órák végén nagyon ritkán, tényleg csak eseti jelleggel, sőt, szinte soha, de azért alkalmanként be szoktunk ülni valahová egy kis laza, átmozgató jellegű bambizásra, de nem kell megijedni, sosem iszunk beazonosíthatatlan összetételű pálinkákat, és legfőképpen nem használunk női csizmákat söröskorsónak és olyan sem volt még, hogy bármelyikünk is el akarta volna téríteni a villamost Újszeged felé.
A gyakorlati repülés célja a szakszolgálati engedély megszerzése, de ennek részletes tematikájával nem szeretnénk untatni, ha komolyan gondolod a repülést, úgyis időben megismertetünk vele, most csak a fontosabb lépéseket írjuk le. Először az úgynevezett szoktató repülésre kerül sor, mely arra szolgál, hogy utasként ismerkedhess az „idegen” közeggel, megtapasztald a szervezetedet érő erőhatásokat és fentről is megismerkedj a környékkel. A továbbiakban gondosan felépített tematika mentén, saját képességeidhez igazodó tempóban fogod megtanulni a repülőgép irányítását, először csak az egyenes vonalú haladást, majd a fordulókat, később a felszállást, az iskolakör felépítését, leszállást, a vészhelyzetek megoldását, mígnem eljutsz az első egyedül repülésig, a B vizsgáig, hogy utána lelkes társaid könyörtelen vigyorral az arcukon gratuláljanak az alfeledre mért ütések formájában.
Ezt követően tudod elsajátítani a termikelés tudományát, melyről úgy tudsz tanúbizonyságot tenni, hogy 10 percig maradsz fenn a levegőben, amivel teljesíted a C vizsga követelményeit.
A D vizsga feltétele 5 óra repülés és 50 km távrepülés, de addig még hosszú az út.
Rátfai Gábor








